Erdő...

Lábujjhegyen lêpett be az erdőbe. Nem tudott másként. Csendben lekuporodott egy borostyánal, levêllel takart fakéregre. Hallgatta az életet. Micsoda kopácsolás, csivitelés, ricsajozás folyt a feje felett. Úgy érezte betolakodó. Egész kicsire húzta össze magát. S szeme előtt a levelek között csapásokat fedezett fel. Eljátszott a gondolattal, tündérek, manók birodalma ez. Néha, még meglebbent, egy egy borostyán levele. Szüksége volt most a bekéredszkedésre ,a befogadásukra. Becsukott szemmel mormolta, az engedélykérést. Mintha a madarak meghallották volna az ő imáját. Egy pillanatra elhallgatott minden. A csend hallatszódott. Mintha ők is hallgatták volna, a fohászt. A Nap sugarai elérték arcát. (lêlekőrző)